Leviathán

Néhány éven belül kétszer fordult elő, hogy fordítói munkámban szakértő segítségét kellett igénybe vennem. Mindkét esetben P. G. Wodehouse egy-egy fiatalkori, vékonyka regényét fordítottam magyarra, és mindkét alkalommal azért volt szükség szakértőre, mert a könyvben elég sok szó esett krikettről.

A krikett olyan sportág, amelyben két csapat méri össze tudását, ám a két csapat nem egyforma számú emberrel áll ki a pályára, viszont egyformán öltöznek. A mérkőzések nemritkán több napig tartanak, így tehát ember legyen a talpán, aki krikettmérkőzést figyelve meg tudja állapítani, ki van ki ellen, és ki mire törekszik. Olyan ember pedig még biztosan nem született, aki egy krikettrajongó és -szakértő író szövegét előképzettség nélkül helyesen le tudná fordítani.

Magyarországon összesen egy ember tudja, mikor mi miért történik a krikettpályán. A sors kegyelméből ezt az embert, név szerint Vitray Pétert személyesen ismerem, sőt barátaim közé sorolom. Kézenfekvő volt tehát, hogy mindkét esetben hozzá forduljak.

Tudományos igényű kísérlethez ideális helyzet: azonosak a szereplők, azonos a feladat, minden azonos, egyetlen körülményt kivéve: a két regény fordítása között eltelt időben mindketten feliratkoztunk az Internetre.

Az első esetben a krikettszempontból vaktában lefordított regényt felmásoltam egy lemezre (előtte összetömörítettem, hogy ráférjen), aztán kocsiba ültem, elmentem a szakértő lakására, és átadtam neki, majd hazatértem. Egy nap. V. Péter átnézte a szöveget, a krikettben gazdag helyeken javításokat eszközölt, majd újra összetömörítette, visszamásolta a lemezre. Még egy nap. Aztán felhívott, időpontot egyeztetve egy közbeeső helyen találkoztunk, átadta a lemezt, onnan hazahoztam, kinyomtattam. Még egy nap.

A második eset, immár az Internet közbejöttével: amikor elkészültem egy-egy fejezet fordításával, sebtében átzúdítottam V. Péter elektromos postaládájába (nem állt semmiből, esténként úgyis benéz az ember a postára). Másodpercek alatt odaért, másnap meg ott találtam a krikettileg makulátlanul tökéletes szöveget a saját e-postaládámban. Sok kilométer autózást, sok liter benzint, és jó néhány órányi emberéletet jelentett az, hogy rajta vagyunk az Interneten.

Manapság a kor, az életkörülmények, a gazdasági helyzet vagy valami beláthatatlan, felsőbb akarat rendelése szerint embernek emberrel kommunikálnia nehéz. Lakni költséges passzió, az emberek olcsóbb lakhelyre költöznek, s így mindegyre távolodnak barátaiktól. Ma már talán egyáltalán nincs is olyan barátom, akit gyalogszerrel fölkereshetnék. Márpedig a közlekedési jegyek drágák, a postai portó drága, a telefonálás drága, a benzin pedig pláne drága.

Az egérutat ma az elektronikus levelezés kínálja. összesen a telefon kell hozzá, meg a számítógép. Egy háromperces telefonbeszélgetés szó szerint leírt szövege E-mail formájában a másodperc tört része alatt továbbítható, ráadásul egyszerre akár több címzetthez is — a telefonáláshoz vagy a postai levelezéshez képest ennek szinte nincs is költsége.

Ami pedig a számítógépet illeti, minden dolgok ára emelkedik, akár a tengeri dagály, ám a számítástechnikai eszközök, mint valami konkáv sziget, költségkihatás tekintetében egyre mélyebbre süllyednek. Néhány évvel ezelőtt egy megabyte memória tízezer forintnál is többe került. Ma ezer forint körül van. Minden hardver ára persze nem zuhant ekkorát, de aki nem a legkorszerűbb eszközöket akarja, az ma minden eddiginél olcsóbban számítógéphez juthat. Tudok olyan helyről, ahol bontott alkatrészekből állítanak össze igény szerinti konfigurációt, ami biztosan nem lesz világverő teljesítményű, de működni működik. Elektronikus postaládára szert tenni ma sem filléres ügy, de a használata már igazán gazdaságos.

Mintha az a titokzatos, a gravitációhoz hasonlítható erő ebbe az irányba vonná az emberi kapcsolatokat. Az otthon viszonylagos biztonsága egyre élesebb kontrasztban áll az utca mind veszélyesebb közegével; kimozdulni a négy fal közül anyagi és biztonsági kockázattal jár.

Tekinthetjük ezt átmeneti kényszerhelyzetnek, de a játék kedvéért tekintsük most inkább úgy, mint az evolúció egy újabb lépcsőfokát. Hogy világosabb legyen, mire gondolok, a természetből vett példához folyamodom.

Az ősóceánban úszkáló egysejtűek sorsa alapvetően fordult jobbra, amikor — személyes biztonságuk érdekében — telepeket alkottak, amolyan embrionális társadalmakká szerveződtek. A szivacs, a korall már lények közössége, de benne minden élő egyed a maga érdekeit valósítja meg. A táplálékot elhalássza a szomszéd elől, de pusztán azáltal, hogy szorosan összekapaszkodik vele, védelmet nyújt neki, és védelmet is kap tőle.

Ez az életforma kétségkívül sokkal ingerszegényebb, mint az egysejtűé, mert változatlan környezetet kínál, viszont — különösen az alapítók számára — biztonságos megélhetést nyújt. (Kicsit olyan ez, mint a pilótajáték: itt is a közösség peremén élők vannak fenyegetettebb helyzetben, érdekük ezért arra törekedni, hogy újabbak szerveződjenek köréjük.) A korall életképes létformának bizonyult, tanúsítják ezt a déli tengerek szakadatlanul növekvő atolljai.

Újabb minőségi ugrást jelentett, amikor az együtt, de egymástól függetlenül élő lények között munkamegosztás kezdett szerveződni, és a sok sejt fokozatosan egyetlen organizmussá fejlődött. A sejtek sejtcsoportokká, azok szervekké alakultak, és e szervek az organizmus fennmaradásában immár más-más szerepet töltöttek be. A táplálkozás mint az élet elsődleges feltétele, kulcsszerepet játszott, de ugyanilyen fontos volt az egyes szervek közötti kommunikáció. Elvégre a szájnak muszáj tudnia, hogy a gyomor üres, ideje táplálékot szerezni, és így tovább. A szervek közötti kommunikáció érdekében kifejlődött az idegrendszer.

Ebből alighanem sejthető már, hová akarok kilyukadni. A technika mindinkább lehetővé teszi, hogy az ember, a tengerben szabadon úszkáló egysejtű inkább otthon maradjon, a koralltelep biztonságos mészvázában, és a túléléshez szükséges összes ügyet onnan intézze el. Otthon elvégzett munkát egyre többen szállítanak telefonvonalon a megrendelőhöz (hogy messzire ne menjünk, már ez az írás is ilyen úton kerül az olvasó elé), az érte járó összeget telefonvonalon utalják át a bankszámlára, és a számla tulajdonosa telefonon keresztül rendelkezhet arról, hogy a pénz hová kerüljön tovább. A pénz ebben a modellben — mint a fennmaradás záloga — a táplálék szerepét tölti be.

Leviathánt, a Biblia tengeri szörnyetegét Thomas Hobbes az emberi társadalom jelképi megszemélyesítőjévé tette. Az egyszerűség kedvéért használjuk mi is ezt a nevet arra a századunkban kifejlődő kozmikus élőlényre, amely maga az emberiség.

Az alábbiak James Redfield: Gyakorlati útmutató A mennyei próféciához című könyvéből való idézetek; az a legegyszerűbb, ha saját fordításomból másolom ide a szöveget.

"Michael Murphy a The Future of the Body (A test jövője) című könyvében az emberi képességek széles skáláját rajzolja fel. Az eddig feltárt és dokumentált bizonyítékokból kiindulva hisz abban, hogy … az élet ma ismert formáját meghaladó, újfajta élet jön létre bolygónkon. Ugyanez a gondolat játszik központi szerepet az evolúciós elmélet egyes látnoki továbbfejlesztőinek gondolkodásában — Pierre Teilhard de Chardin és Sri Aurobindo csak két példa közülük.

Murphy felhívja a figyelmet két, a múltban lejátszódott, korszakos jelentőségű eseményre, amelyek a szervetlen anyagtól való továbblépést jelentették. Az első maga az élet megjelenése volt. A második az emberiség létrejötte — egyedülálló társadalmi-lélektani jellemzőivel együtt…

Elmondható tehát, hogy a szervetlen anyag, az állat- és növényfajok, valamint az emberiség a létezés három szintjét vagy fajtáját képviseli, és mindegyik más elv alapján szerveződik. Ez a három szint együtt evolúciós triászt alkot, amelynek első két tagja meghaladta (transzcendálta) önmagát: a szervetlen anyag eleven fajokat hozott létre, az állatvilág pedig kiemelte önmagából az emberiséget, és ilyenkor mindig új rend keletkezett a létezésben.

Számtalan kísérleti eredmény, dokumentum bizonyítja az ember bámulatos átalakuló képességét. Murphy ezekre és G. Ledyard Stebbins evolúciós elméletére támaszkodva kijelenti, hogy szerinte a létezés új szintje már meg is jelent a Földön." Eddig az idézet.

A létezés új szintje a sok milliárdnyi egóból egységes szervezetté fejlődő emberiség. A kozmikus ember — ha úgy tetszik, Adam Kadmon, ha úgy tetszik, Leviathán.

Gondolatkísérletünk szerint az evolúció ma ott tart, hogy kezd kibontakozni az egyes szervek közötti kommunikáció. A krikettre vonatkozó tudást nehézség nélkül megszerezhetem Vitray Pétertől. A szervátültetésre váró páciensek gyógyulásának esélyei ugrásszerűen megnőnek, ha az orvosok másodperceken belül megtudják, hol található a világon olyan szerv, amelyre szükség van, hiszen ma már néhány óra leforgása alatt el lehet juttatni bármit bárhonnan bárhová.

Ha a szervezetben gyulladás keletkezik, az idegrendszeren végigfut a jelzés, beindulnak az erre rendelt mechanizmusok, és az immunrendszer sok esetben orvosi beavatkozás nélkül is leküzdi a bajt. Ha — a politikai akadályoktól eltekintve — Csernobil nem a nyolcvanas, hanem a kilencvenes évek vége felé történik, a vészjelzés szempillantásnyi idő alatt bejárhatta volna Európát és a világot, s mindenütt idejében megtehették volna a szükséges óvintézkedéseket. Ez kevesebb halálesetet talán nem jelentett volna, de kevesebb sugárfertőzést bizonyára.

Ha valamelyik szervben oxigénhiány lép fel, az idegrendszer közvetítésével tudomást szerez erről a tüdő, a szív, az érrendszer, és szaporább munkába kezdenek. Ha itthoni szakkönyveim elégtelennek bizonyulnak a munkámhoz, az Interneten keresztül beiratkozhatom a világ legnagyobb könyvtáraiba, vagy levélben közvetlenül a szakemberekhez fordulhatok tájékoztatásért. A való életben (erre már internetes rövidítés is született: IRL, azaz In Real Life) ritkán tapasztalható olyan segítőkészség, amely a hálózaton megnyilvánul.

A fájdalominger a baj jelenlétére figyelmeztet a szervezetben. A limai túszszedők az Interneten át kiáltották világgá követeléseiket, tettük magyarázatát. A kaliforniai öngyilkos szekta tragédiájának tanulságait az Internet hálózatán vitatják egymással olyanok, akik Makón vagy Montevideóban, Maastrichtban vagy Mauiban élnek, és közben a lábukat sem teszik ki otthonról.

Folytathatnám, de unnád. Ennyiből is nyilvánvaló a párhuzam: az Internet alakjában a kozmikus lény, Leviathán idegrendszere kezd működésbe lépni. Az egymás mellett, de többnyire egymás ellen élő egyedek koralltársadalmán belül alakul már az eleven organizmus. Az egyén és a közösség a hálózaton újszerű, "egy mindenkiért, mindenki egyért" típusú kapcsolatban áll egymással: a sejt a szervet szolgálja, a szerv a szervezetet, és a bajba jutott szerv bizton számíthat a szervezet segítségére. Maga az élőlény persze ennek az egésznek nincs tudatában, aminthogy a szervek sem tudják, hogy tevékenységük milyen magasabb célt szolgál.

Akinek kedve van, elgondolkodhat még azon a körülményen is, hogy ez a fejlődési fázis éppen a Vízöntő-kornak nevezett kozmikus korszak kezdetével esik egybe. További töprengési lehetőséget kínál az a tény, hogy a telepatikus gondolatátvitel terén végzett kísérletek egyre sikeresebbek, gyűlnek a meggyőző eredmények. Mi van, ha az Internet hálózatának működéséhez néhány évszázad múlva már telefonvonal sem kell?

Ugyanaz dakszli nélkül — mondaná Karinthy.

De vajon mit mondott az első többsejtű élőlény, amikor elrúgta magát a korallzátonyról?