Így voltam én olimpikon
Gimnáziumba jártam, amikor valahol a világon, valamelyik városban egyszer csak olimpiai játékokat rendezett valaki. Nem voltunk még koedukáltak, az osztály fiúkból állt, ráértünk hülyülni. Megrendeztük a magunk olimpiáját: sportszerek és ellenfelek nélkül, egyszerűen bemondásra.
A hosszú Szása kijelentette, hogy ő kosárlabdabajnok lesz egyéniben. Elfogadtuk. A kis Jocó a fél méteres síkfutást választotta, meg is nyerte azonnal.
Szó szót követett, aztán egyszer rám került a sor.
— Hát, én legszívesebben négyszáz női mellen próbálkoznék...
Így nyertem meg az aranyat összetettben.
|
Irodagép
A Lipót telefonközpont majdnem mindent elkövetett, amit egy telefonközpontnak nem volna szabad. Mindjárt azzal kezdte, hogy nem adott telefont. Akinek mégis adott, annak nem adott vonalat. Ha mégis adott vonalat, akkor rossz helyre kapcsolt. Mondjuk, éjszaka nem lopózott be a lakásba, hogy kirámolja a szekrényt, de ettől eltekintve tényleg mindenre képes volt. És ráadásul az akkori telefonszámom egyetlen számjegyben különbözött az Irodagép-technikai Vállalat javító részlegének telefonszámától. Képzelheted.
A dologhoz tudni kell még, hogy mi az Ormig (azt hiszem, jól írom a nevét). Ez olyan fajta sokszorosítógép, amellyel például a könyvtári katalóguscédulák készülnek. Lila festékkel dolgozik, amely ezerkétszáz év alatt szárad meg; ezért van, hogy néhány órai katalógusböngészés után lila lesz az ujjad hegye. Ez is irodagép, olykor elromlik, és olyankor javításra szorul.
Ennyit elöljáróban.
Rengetegszer előfordult, hogy az Irodagépet keresték nálunk. Legendás türelmű ember vagyok, ilyenkor mindig útba igazítottam az illetőt. Kivéve, ha álmomból ébresztett fel, mert azt Claudia Schiffertől sem mindig veszem jó néven. Hát egy reggel megkaptam.
A férfihang arrogáns volt, nem kérdezett semmit, még egy hallót sem mondott, azonnal rendelkezett. Remélem, a vállalat vezérigazgatója volt.
— Adja az Ormigot!
Félálomban voltam, de erre felhorgadt bennem a gonosz.
— Nem adom — vetettem oda kurtán.
Egy pillanatnyi csend a vonalban. Aztán:
— M-m-miért?
— Mert nekem is kell.
Azzal letettem.
Tán még most is ott ül, és a telefonra mered, ha azóta le nem váltották.
|
A világ legbutább titkárnője
Egy szép tavaszi délelőttön fel kellett hívnom valakit. Hivatalos ügyben, ha mindent tudni akarsz.
Odakint csiviteltek a madarak, csapongtak a pillangók, a Margitszigetről virágok illatát hozta a dunai szél, az égboltot ízléses gomolyfelhők díszítették, a ház tövében kölyökkutyák bohóckodtak a frissen nyírt gyepen. A lelkem már kora reggel ünneplőbe öltözött, arcomat széles mosoly tette a szokásosnál is megnyerőbbé. Tárcsáztam.
— Jó napot, Ezésez urat keresem.
— Nincs bent. Mit mondhatok, ki kereste? — A titkárnő a szomszéd kerületben ült, de a hangjából ítélve arrafelé ólmos eső eshetett.
Megmondtam a nevemet.
— Betűzné, kérem?
— Hogyne — derültem fel. — R mint Rigoletto. É mint Éj királynője. V mint a Végzet hatalma. B mint Bajazzók. Í mint Idomeneo...
A nő közbevágott.
— Egy pillanat... I mint micsoda?
|
Ezt üzenem C. G. Jungnak
A Pannónia (akkor még Rajk László) utcában hajtottam egy nagyon szép, Dacia márkájú személygépkocsival. Lassan ment az oszlop, meg-megállva, volt időm bámészkodni. A járdán egy gyönyörű, magas szőke vonult egy talán még szebb dalmata kutyával, rajtuk felejtettem a szemem. Hiba volt: az előttem haladó Lada már állt, amikor én még nem. Három kilométer per órás sebességgel nekimentem.
Kiszálltunk mind a ketten. A Ladán semmi, egy karcolás sem, a Daciának azonban több darabra törött és az úttestre hullott a nagyon szép, fekete fröccsöntött műanyagból készült hűtőrácsa.
A ladás megúszta a dolgot, de mégsem értettem, miért röhög olyan harsányan, hogy a könnye is kicsordul. Aztán rájöttem, mihelyt benéztem a kocsijába.
A piros Lada padlótól plafonig teli volt rakva Daciához való, fekete fröccsöntött műanyagból készült hűtőráccsal. Ha nem volt benne kétezer darab, akkor egy se. Műanyag kisiparos volt az ember, épp terítette az árut a boltokba.
Villámgyorsan megalkudtunk, ötszázért kivett egyet a kötegből, és még mindig röhögve elhajtott.
A patikánál félrehúzódtam, az új rácsot a régi helyére pattintottam, továbbmentem.
|
|
